Ugrás a tartalomra

Kövesse csapatunkat:

Jelenlegi időjárás

Szeged

Erősen felhős
  • Erősen felhős
  • Hőmérséklet: -4 °C
  • Szél: Észak-Északnyugat, 9.3 km/h
  • Légnyomás: 1011 hPa
  • Rel. páratartalom: 80 %
  • Látási viszonyok: 10 km
Készült:
2010, február 8 - 23:45

Kiütéses győzelem a BSE ellen

Szeviép-Szeged, BSE, bajnokság, kosárlabda, HorváthOk nélkül féltettük a lányokat a BSE elleni találkozótól, hiszen semmivel nem jelentetett komolyabb falatot legyőzése, mint az elmúlt hetek alsóházi ellenfeleinek kipipálása. Az elsöprő erejű kezdés után egy pillanatig nem volt kérdés a Szeviép győzelme, egyedül dobóformánkon múlott, mikor találtunk be. A palacsintázás ezúttal is elmaradt, egyre gyanúsabb, hogy a lányok nem is szeretik az édességet.
Rég a múlté már az első percek bizonytalansága: ezt támasztja alá Németh Bernadett két triplája is. Statisztikája a meccs végén száz ötven százalékos ebben a műfajban. Horváth Zsuzsi és a mellé a pontgyártásban hamar felzárkózó Vaidáé is száz százalékos. A mérkőzésen ő és Léna az, aki dupla-duplát ér el, lepattanóban mindketten tizenegyet gyűjtenek össze. Ciglar, Horváth és Németh egyaránt öt gólpasszot oszt ki – örömteli, hogy Horváth Zsuzsa magára talált, és ismét jó formában játszott. Mindössze két perc jutott a BSE talán legjobb játékosának, Szlimák Hajnalkának ezen a meccsen, talpsérülése miatt a pálya széléről követhette csak az eseményeket.

A komolyság vasárnapja

BSE, Szeviép-Szeged, kosárlabda, bajnokság, KocsisSzigorodik a bajnokság menete csapatunk számára, a könnyű meccsek után a BSE gárdáját látjuk vendégül vasárnap 17 órától a Sportcsarnokban. A fővárosi együttes a Mizo-Pécs kivételével az egyetlen, amelytől vereséget szenvedtünk (a Hepp-kupában) ebben a szezonban, igaz, a döntőben kiköszörültük ezt a csorbát. Novemberben, a bajnokság hetedik fordulójában is megizzasztotta a kék-fehéreket a BSE. Annak a meccsnek főszereplője volt Fürész Emő, akit most még nélkülöznie kell Bencze Tamásnak, hiszen térdműtétje után Emő a rehabilitáció útját járja.

Most is elvárás a győzelem természetesen, különösen, ha Ciglar, Németh, Vaida, Léna és Horváth Zsuzsi előző meccseken mutatott nagyszerű játékát sikerül erre a vasárnapi találkozóra is átmenteni. A Szeviép-Szeged vezetői, hálából a kitartásért a kevésbé nézőbarát meccseken, a találkozó megtekintését ezúttal nem kötik belépti díjhoz. Kérjük, legyenek ott, szurkoljanak a lányoknak!

A Baja búcsúzott a Magyar Kupától

Iva Ciglar, Szeviép-Szeged, Baja, kupaKomoly izgalmakra aligha számíthattak a nyolcaddöntőre kilátogató szurkolók: januárban, igaz, nehézkes kezdés után, Léna és Sipaviciute jó teljesítményével már legyőzte a Baját csapatunk. Ma sem történt ez másképp, a különbség csak annyi volt, jóval többet játszottak az alapemberek. Jogos ez, hiszen lassan véget érnek a papírforma-mérkőzések. Annyit mindenképp hozzá érdemes tenni a találkozóhoz, hogy a két játékvezető munkája ezúttal méltánytalan volt ahhoz a felkészüléshez, amelyet a csapatok fektettek a meccsbe.

Vaida kezdi a gólgyártást, hamarosan Léna is csatlakozik, ahogy megszokhattuk, triplákkal. Az elmúlt meccset megfázás miatt kihagyó Horváth Zsuzsi ismét remekel – a negyed végére húsz ponttal több kosarat tudhat magáénak a Szeged a Baja 8 egységénél.

Egyenlő pálya, egyenlő esélyek – ki megy kerékpáron?

Ciglar, Szeviép-Szeged, Baja, Magyar KupaAz MKOSZ-ben január 12-én elkészült a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosítása. A női tagozatnál a következő párharcok alakultak ki: DEAC SI – BSE; OSC – Seat Lami Véd Győr; SMAFC-NYME – Vasas Csata; PEAC – ZTE NKK; MKB-Euroleasing Sopron – Szolnoki KK; Szeviép-Szeged – Bajai NKK; MiZo Pécs 2010 – Ceglédi EKK; Atomerőmű KSC – BEAC-Újbuda. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.
A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének hivatalos játéknapja február 3. Ezen a napon, szerdán 18 órától csapatunk tehát a Baját fogadja a Városi Sportcsarnokban. Peresztegi Nagy Ákos tanítványait legutóbb, január utolsó hétvégéjén akadozó kezdés után 89–53-ra múltuk felül – köszönhetően annak is, hogy Vaida Sipaviciute száz százalékos mezőnykosár-mutatóval fejezte be a mérkőzést.
A nyolcaddöntőkön eddig a ZTE NKK (47–92), a BSE (52–117), a Pécs (127–37) és a Vasas-Csata (53–88) jutott tovább.

Szurkolt a vendég kispad a huszonötödik pontért

Szeviép-Szeged, Cegléd, szünet, Donkó, SzeteyTalán Székely Norbert szövetségi kapitány jelenléte diktált néhány játékosunknak nagyobb iramot, mindenesetre tény, nem lazsálta el a sereghajtó elleni meccset a kék-fehér gárda. Léna újra nagy kedvvel játszott, ismét versenyben volt Vaidával az elsőségért. Új színt adott játékunknak Horváth Zsuzsa jó játéka is.

A találkozó izgalmát némileg előrejelezte, hogy vezetőedzőnk segédje és Emő társaságában kosármeccset nézett a sportcsarnok portáján a találkozó előtt. A bemelegítés első momentumaiban Horváth Zsuzsi próbált egy triplát elsüllyeszteni – ekkor még sikertelenül. Léna csípőjével könnyedén félrelökte és ugyanonnan gyönyörű triplát engedett el szinte az első labdaérintéséből. Formáját a mérkőzésre is átmentette, ahogy a hétközi meccsen, most is becsülettel küzdött minden labdáért.

Elefántkölykök Szegeden

Halmi Nikoletta, Szeviép-Szeged, CekkGyőzelem nélkül áll a tabella végén hétvégi ellenfelünk, a Ceglédi Elefántkölykök csapata, így a szombaton 18 órakor a Városi Sportcsarnokban kezdődő találkozón ismét győzelemre számíthatnak a Szeviép-Szeged szurkolói. A tapasztaltabb irányítót, Halmi Nikolettát kivéve egy fiatalokból álló csapatot dirigál Földi Sándor Mészárosné Kovács Andrea, aki reményeink szerint legfeljebb megnehezítheti a kék-fehérek dolgát a szombati mérkőzésen. A találkozón minden bizonnyal újra lehetőséget kap a szegedi kispad is, hogy bizonyítson.

Léna nem ismert tréfát

BEAC Szeviép-Szeged Zserzserunova, kosárlabdaCsapatunk hétközi találkozóján már pályára léphetett egy kis időre Németh Bernadett, ugyanakkor Vincze és Horváth a meccs kihagyására kényszerült. Centereink elég komolyan vették a BEAC elleni találkozót, teljesítményük önmagában elegendő volt a könnyű győzelemhez. A csikócsapatból azonban senki nem vívta ki a jogot, hogy palacsintát süthessen a többieknek.

Nyoma sem volt a Baja elleni bénultságnak: már az első percektől kezdve kemény nyomást gyakoroltak a kék-fehérek a fővárosiakra. Ciglar újra ügyeskedik, ám felveszi vele a versenyt az egykor Szegeden pattogtató Pusztai Sára. Lénára azonban már nincs ellenszere az egyetemistáknak, centerünk lelkiismeretesen ügyel a labdákra, palánk alól és távolról egyaránt eredményes, félidei mutatója utóbbiból száz százalékos.

Hétközi meccs a BEAC ellen

Újabb alsóházi ellenféllel találjuk szerdán 18 órától szembe magunkat: ezúttal a BEAC csapata látogat a Városi Sportcsarnokba. A budapesti egyetemisták a hétvégén legyőzőtt Baja után helyezkednek el a tabellán, ezért ezúttal is csak a győzelem az elfogadható eredmény. A BEAC edzője, Balogh Judit, korábbi válogatott kosaras, aki meccs utáni nyilatkozataival is üdítő színfoltja a bajnokságnak. Kíváncsian várjuk, holnap este mit mond az újságíróknak ezúttal.

Premium Drupal Themes by Adaptivethemes