Csapatunk összesen félszáz pontnyi különbséggel, ám ma mégis kicsit ideges játékkal jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe. A BSE harminc kosárnyi hátránnyal érkezett Szegedre, ennek ellenére nem feltett kézzel játszott. Szoros negyedeket, nagy csatákat, néhol durvaságokat is láthatott a szegedi publikum a jó tempójú találkozón.
A mérkőzésen bemutatkozott Kajdacsi Judit is, akinek Bencze Tamás külön foglalkozást is tartott a kispadon. Használt, hiszen Judit 13 pontot dobott és öt lepattanót szedett össze. Vaida is megcsillogtatta tudását, száz százalékos mutatóval fejezte be a mérkőzést. A körtéből összesen 52 pont esett, aláhúzva a kék-fehérek kiváló centerteljesítményét.